3.

13:30 körül gurult be a vonat Moszkvába, s így volt éjfélig némi időnk, amit a városban tölthettünk. Elbúcsúztunk hát útitársainktól, és átsiettünk a másik pályaudvarra, amelyik a „Ярославский Вокзал” (Jaroszlávszkíj Vokzal) hangzatos nevet viselte, innen indulnak ugyanis a vonatok Jaroszlávl, és persze Szibéria felé, s innen indult a mi Transzszibéria expresszünk is. Amennyire a helyi kultúra engedte, gyorsan beraktuk cókmókunkat egy csomagmegőrzőbe, s aztán neki a városnak! Azon okból is vettük ilyen sietősre a figurát, mert igencsak lógott az eső lába, s először inkább valamilyen beltéri nézelődést kerestünk. Végül a bőrig ázást a Vörös-tér keleti oldalán álló ГУМ-ban (GUM) sikerült megúszni. Ez a betűszó a Гoсудаpственний Универмаг (Gaszudarsztvennij Unyivermag) rövidítése, ami nemes egyszerűséggel annyit tesz: Állami Áruház. 1890-ben építették, s akkor még Felső kereskedősor volt a neve. Persze nem mondhatni, hogy halálra vásároltuk magunkat csakúgy, mint a viccbéli moszkvai:
"A moszkvai bemegy a GUM-ba és a töküres pultnál rémülten kérdi az eladót.
– Jézusom! Cipő nincs?
– Nem kérem – válaszolja rezignáltan az eladó – itt nadrág nincs. "Cipő nincs" egy emelettel feljebb."
Egy csomag levélpapírt, pár borítékot és egy 25 méteres kötelet vettünk hátizsákjavítás céljából. Tervbe vettünk még egy esernyőn is, de azt hiába kerestünk, úgyhogy ez "ötéves terv" maradt. Végül a megoldás deux ex machina érkezett, mert az eső elállt. Így végül persze Moszkva némely kültéri nevezetessége is sorra kerülhetett, Kreml (kívülről), Gorkij utca, Moszkva-folyó...
A világ talán leghíresebb tere a Красная площад (Krasznaja plosagy), a Vörös tér, ahol a legújabb kori nevezetesség, a Lenin mauzóleum zárva volt, (nem lehetett tudni mit is újítanak föl, az épületet-é vagy a lakóját). Szinte hiányzott előle az a több kilométeres sor, mely régebben annyira jellemző volt rá, de nyilván az elvtársak azért nem estek teljesen kétségbe, biztos akadt számukra egyéb sorbaállási lehetőség is.
A Vörös tér két másik érdekessége azonban sokkal tovább tartotta fogva érdeklődésünket, s szépre fogékony szívünket. A Kreml erődjét – mely fölött jelen esetben is, mint a történelem folyamán már annyiszor, sötét felhők tornyosultak – a 15. sz.-ban építették,  méghozzá vörös téglából, melyről aztán később a tér a nevét kapta.  Eredetileg a 28 hektáros várat minden oldalról víz vette körül, mára azonban csak a Moszkva-folyó látható, mert az erődítést délnyugatról határoló Nyeglinnaja-folyót befödték, és egy csatornában fut a föld alatt, a két folyót összekötő vizesárkot pedig - mely fénykorában 12 méter mély volt -, a 19. sz. elején föltöltötték.
Érdekes módon a Vörös tér kőburkolata is ebből a korból származik, azaz majd’ kétszáz éves. Tudhattak valamit a régi mesterek, mert egész akkurátusan megcsinálták, pedig ők még nem is sejthették, hogy százötven év múlva rengeteg T34-es tankot (28 tonna), valamivel később pedig még nehezebb dögöket, pl. az CC20-asokat hordozó harci járműveket kell elbírnia a burkolatnak.
A Rettegett Iván által 1560-ban építtetett Pokrov na Rvu -  vagy ismertebb nevén Vaszilij Blazsenníj (Boldog Vazul) székesegyház, ami állítólag egy bolond remetéről kapta a nevét - , valami különös szerencsével kerülhette csak el a pusztulást, hiszen nemcsak a nép ópiumának bélyegzett és üldözött vallás mementója,  hanem a gyerekkoromat végnélküli tévéműsorokkal kitöltő katonai felvonulásoknak is útjában állt. A T34-esek már elrozsdásodtak, de a Pokrov na Rvu székesegyház ma is a Vörös tér déli oldala fölé emelkedik, én pedig máig sem találtam e csodás megmenekülésre ésszerű magyarázatot.